Nincs is messze. Már mint amennyire rákészültem, hogy milyen fárasztó lesz az út. Most először nem ittam teát a repülőn és valamennyit tudtam aludni. Lehet ennyi a titka. Az afgán és pakisztán légteret mindenesetre sikeresen átaludtam. Ezek szerint a tálibok nem tudnak ilyen magasra lőni.
Nem kellett kicsekkelni, becsekkelni.
Szingapúron a reptér tök ugyanolyan mint a többi. Talán csak annyi érdekesség van benne, hogy le van szőnyegpadlózva, így az ember tud egy jót pihenni. Valamint a WC-ben nem áll sor a "A guggoló csészét slaggal tisztítsa meg ha végzett" feliratú ajtó előtt. Vajon miért?
Az ausztrál határon szó nélkül beengedtek, ezek szerint hatékonyan működik az adatbázis és mindent tudnak rólam az útlevél alapján. Azt mondjuk nem gondoltam, hogy a karanténban (ja, ilyen is van) meg kell mutatnom a futócipőmet, megnézték, hogy alaposan megmostam-e. Skót homokot és magyar sarat nem akarnak itt. Valamint azt sem gondoltam volna, hogy érdekli őket, hogy mit csináltam két hete Poroszlón (élővízzel való érintkezés), de miután kiderült, hogy a Tisza-tó nem Afrikában van, megnyugodtak.
Egy gyors vonatozás, vagy metró, vagy valami a kettő között és 7:10-re megérkeztem a lakásba. Kaptam kulcsokat meg egy teát (tejjel) és Suzanne már ment is dolgozni az utca túloldalán lévő iskolába. Nagyon jó időzítés. Semmi bonyodalom. Lefürödtem, skype-on felhívtam Andrewt, és mondtam, hogy semmi jetlag, jól vagyok, kezdhetünk dolgozni. Elhitte. Így elkezdődött első napom az iskolában.
Kilátás nappal és bevilágítás este.