Tanszéki előadás a programozás oktatás jelenlegi helyzetéről. Kiinduló probléma: a hallgatók nem tudnak programozni. Sőt, nem is akarnak. "A haverom IT manager, 200K felett keres és lövése sincs a programozásról, akkor én mit törjem magam?"-mondják. A hallgatók 73%-a nyíltan vállalja, hogy utálja a programozást és nem is érti, hogy minek neki a diplomájához ez a tárgy.. ahem... Computing Science BSc...
Logikus első gondolat, hogy ez csak nálunk ilyen rossz. Nem, más egyetemen is ez a helyzet.
Következő lépés, talán másképp kell tanítani. Hát ja, mi digitális bevándorlók vagyunk, de akiket tanítunk, azok már digitális benszülöttek. Google/Facebook/Youtube/* hatásai: multitaszking (ez mondjuk jó, de programozáshoz annyira nagyon nem kell), koncentrációképesség hiánya (már az is jó lenne, ha meglenne legalább a youtube-os 10 perc, de lehet, hogy a figyelem képessége már csak másodpercekben mérhető vs. másfél óra), azonnali eredmény elvárása (ez mekkora bukó programozásnál). Ami megmaradt az a játék élvezete. Azt mondja a hallgató sokkal jobb játszani, mint játékot fejleszteni. A játékfejlesztő szakon. Hm.. Konklúzió: a programozást úgy kell oktatni mintha az egy számítógépes játék lenne. A játék során endorfin szabadul fel az agyban, na erre kell alapozni. A Stanford, CMU már ezt csinálja. Pár éve viccelődtem, hogy az egyetemeknek szórakoztató központtá kell alakulniuk. No ez nem vicc, minek jöjjön be a hallgató az órára? Ha érdeklődik is, akkor is a tengerparton napozva az IPhone-ján nézheti az MIT-s előadásokat. Jogos... Ezzel kell versenyezni.
Közbe lehetett szólni, így én sem bírtam sokáig szó nélkül. Hát mondom, úgy látszik nagyot fordult a világ, mert bár játszottam is annak idején a géppel, de a legnagyobb endorfin löketeket a programozás adta. Ez a legjobb számítógépes játék. Ha úgy tetszik - követve aterminológiát - ez annyira kemény drog, hogy nekem 23 év alatt sem sikerült lejönni róla. Aki nem élvezi azt, hogy összerak valamit ami működik, mint egy gép a logikai-digitális térben, no hát az jól beszopta ha programozónak jött. Ezzel az előadó egyet értett, de mondta hogy a hallgatók már nem így gondolkodnak, és nekünk velük kell valahogy dűlőre jutni. Hát ja, ez így van.
No, ezt forgattam magamban egy kicsit, morfondíroztam, majd előrukkoltam a következőkkel (enyém lett a végszó :)
Emberek! Hát meg lehet fogni a jobbik felén is, optimistán azt tudom mondani, hogy ez csak jól sülhet el!
- Sarkítva ami most történik az azt jelenti, hogy nem képződik programozó utánpótlás, tehát mi már sosem leszünk munkanélküliek!
- Esetleg a hallgatónak van igaza. Már nem kell programozói tudás. Ez még jobb. Ez csak azt jelentheti, hogy közel a szingularitás (lásd Ray Kurzweil), tehát már az informatikai problémák megoldásához olyan magasszintű eszközök állnak rendelkezésre, hogy egyszerűen össze lehet klikkelni a megoldást (valaki küldje már át a linket, amivel a mi mostani kutatási problémáinkra is meg lehet ezt csinálni), ami meg már egy olyan egyszerű feladat, hogy már rá lehet bízni a gépre. A gépek megcsinálnak mindent, megtermelik a javakat. A mi feladatunk pedig már csak annyi, hogy heverésszünk a parton, élvezzük a szép nők társaságát, zenéljünk, vagy csak finom könnyű borokat kortyolgassunk valahol hűs árnyékban, a rekkenő délutáni hőségben.
Na, ha lehet választani, akkor én a kettesre szavaznék.. ;)