Szombaton ismét egy kis modern művészet. Egyik kollégám szállást keres (menekül az egyetemi koliból), mondtam neki, hogy megmutatom neki a környékünket. Ő meg javasolta, hogy akkor nézzük meg a modern művészetek múzeumát. Éppen felújítják, és ezért ingyen van. No mondtam ezt kár lenne kihagyni, a múltkori mérőszalag-installáció komoly cucc volt. Most két dolog volt említésre méltó. Az egyik egy 24 órás jelenetmontázs ismert/ismeretlen filmekből úgy, hogy a jelenetben látható óra épp a pontos időt mutatja. Eltelt egy pár perc mire erre ráeszméltem, de utána érdekes volt nézni az újonnan érkezett nézőket, hogy mennyi idő múlva pillantanak az órájukra.
A másik az egy nagy szoba volt leszőnyegpadlózva, meg párnák szétdobálva, és egy páran feküdtek a földön. Wow! Pihenőszoba, gondoltam mint a plázákban a játszótér a gyerekeknek, itt a látogatók pihenhetik ki a műélvezet fáradalmait. Minden további gondolat nélkül elterültünk, no ekkor vált világossá, hogy itt szó szerint magasművészetről van szó, hisz az álmennyezet áttetsző műanyag lapjai felülről vannak megvilágítva, és erre van rászórva egy csomó hungarocell golyócska, amit mesterséges minatűr szélvihar sodor ide-oda. Ezt lehet nézni. Roozbeh rögtön elaludt, engem ez lekötött egy negyedórára. Az is világos lett, hogy valójában mi voltunk az installáció részei, hisz a gyanútlan látogató két kép között egyszer csak meglát egy tucat heverésző embert. Hát voltak meglepett arcok...
No aztán elindultunk hazafelé. Megmutattam a mindenmásnapi utamat a botanikus kerten keresztül, aztán a rálátást az épületre, aztán a luxus cölöpházakat ahol az a gladiátor csávó lakik valamyik filmből, aztán az agyontakarított épületet (hát a vizesblokkot azt már kihagytam), aztán az erkélykilátást. Ezután pár percre háztól beültünk a ThaiPower vendéglőbe (ja, szólni kell, hogy a chilivel csak óvatosan). És mindezt megfejelendő, mintha csak a környék összes ázsiai szép nőjét ismerném, épp arra járt a mongol nő (szaunás ismeretség) intettem, megállt, váltottunk pár szót. Miután elment, azt mondja Roozbeh, "Hát b***meg, te aztán szerencsés alak vagy, ilyen áron ilyen környék..." Mondtam, így még erre nem gondoltam, bár az is igaz, hogy eszem ágában sincs költözni.
-------------------------------------------------------------------
Vasárnap.
Mivel közeledik az ANZAC nap, és hát megkérdeztem, hogy mi is az valójában, most már ANZAC szakértő vagyok. A rövid válasz nagyjából az, hogy az első világháborús Gallipoli vereség ünnepe, ö..., emléknapja. Amit persze jó ausztrál módon most már teljes békességben vonul együtt a török kolónia az ausztrálokkal. A hosszabb válasz az a Gallipoli című film volt, amit a szokásos vasárnapi vacsora (ezalkalommal korianderes curry-s csirke, körtés-málnás pitével, újzélandi fehér borral) után néztünk meg. Hát, nem csoda hogy Churchill nem népszerű Ausztráliában. Egyébként a film első háromnegyede kifejezetten vidám, bár lehet sejteni, hogy a vég nem lesz happy end. Bár nem minden poént értettem... Állítólag ez az ausztrál filmek nemzetközi sikertelenségének az oka .. "Hát mert viccesen beszéljük az angolt." Mindenesetre a legjobb poént sikerült elkapnom:
A két fiatal srác gyalogol Perth felé a Nyugat-Ausztrál sivatagban. Találkoznak egy tevehajcsárral majd estére tábort vernek. Tűz ugye nincs, mert nincs mit elégetni. Kérdezi az öreg, hogy hova mennek.
- Megyünk harcolni a háborúba...
- Hova?
- Törökországba.
- Minek?
- Hát hogy a törökök ne nyerjék meg a háborút.
Az öreg kissé szkeptikus.
- Mert ha megnyerik, akkor mi lesz?
A fiatal srác elbizonytalanodik, majd megleleli a választ.
- Hát ha nyernek akkor akár még ide is eljönnek.
- Ide? - az öreg szétnéz mindkét irányba a nagy ausztrál semmi közepén - Hát ide jöhetnek, itt aztán elférnek...
