Először is hétfőn elegem lett az egyetemből. A légkondinkat hibernálásra specializálódott mérnökök fejlesztették. Óránként kijárok melegedni, mint a hüllők, mert odankint, bár augusztus még "téli" hónap, jó idő van. Aztán valamit pakolásztak az épületben és rendszertelen időközökben de gyakran becsaptak egy ajtót. Rezgett a monitor mint valami földrengésnél. Aztán volt egy áramszünet ami a után a számítógépem már nem éledt fel. No mondtam, nekem ebből elég, otthon lehet dolgozni, itt nem... Mondjuk szerdára kicserélték a gépet, de légkondi még mindig túlhűt. Mindegy odakint már 20 fok is van a nagy télben.
Jó hír viszont, hogy ebben a félévben is tanítok, bár gyakorlatilag teljesen megfeledkeztem arról, hogy amíg Angliában voltam addig kiosztották a tárgyakat. De így is jutott a végén. Diszkrét struktúrák és bonyolultság. Jobb nem is lehetne.
Szerdán James-szel felfedeztük, hogy az egyetemen van egy rendes étterem is. Persze csak akkor van nyitva, amikor hallgatók is vannak, bár diákok nem látogatják az éttermet. Fura, mert megveszik 10 dollárért a Subway szendvicset, pedig 12-ért rendes kaját is adnak kiszolgálással. Nagyon jót ebédeltünk, sőt még egy jó adag filozofálás is kikerekedett. Hiába, öregszünk. Nem megy már a filozófia gyorskajáldában.
Aztán csütörtök délután kirándultunk egyet Szandrával. Piknik pontosabban.
Igazi mérnök-piknik, színkódolt muffinok íz szerint elkülönítve, mindenkinek egy-egy. Aztán hullámnézés. Hát volt mit nézni.
Meg hát az ebéd után némi alvás.. Jó meleg téli napsütésben. Kint a világítótorony mellett, a néhai ágyúálláson.
Aztán péntekre már meguntam, hogy ha más szervezi a túrát akkor sose lesz belőle semmi. Lett túra, bár elég érdekesre sikerült. Márminthogy vicces volt az összetétel. Ugye mindig kell egy biztos résztvevő rajtam kívül. Szandra bevállalta, gondolom a csütörtöki kirándulás sikeréből kiindulva. És jöttek még négyen. Íme a csoportkép:
A négy vietnami? hölgyet egyikőnk sem ismerte. Nekem egy kollégámnak az ismerősei, aki maga végülis nem jött el. Előző este küldött egy emailt, hogy nem jön, meg egy pár facebookról kivágott képet, hogy ezek az emberek viszont mennek. Évekkel ezelőtt még megvolt az a fura rácsodálkozás ha valami egészen más emberek közé vagy szokatlan helyzetbe keveredtem, hogy "Hogy kerültem én ide??!?", "Mit csinálok én itt??"... Na, ez már elmúlt. Nincsenek ilyen kétségek. Mit csinálok? Hát túrát vezetek. Ha négy vietnami nő jelenik meg a köremailre, akkor nekik.. Ilyen ez. Egyébként jól bírták. Kicsit beszédesebbek mint mi, de ennek is megvan az előnye. Nem kell bevárni őket, csak fülelni egy kicsit, s akkor lehet tudni, hogy jönnek.
Szóval ezen a héten végre volt valami rendes mozgás is nem csak a napi gyaloglás. Meg munka, de azt unalmasabb lenne részletezni.