Ugye Melbourne Sydneytől nincs messze... ha az ember európai készítésű atlaszban nézi Ausztrália térképét és nem figyel a léptékre. A két város között ugyanis van majdnem 1000 kilométer. Reggel 7:42 kor elindul a vonat és este 7-re már ott is van Melbourne-ben.

Naná hogy dízel! Macerás lenne 1000 km-t végigdrótozni.

Az út maga egyébként lenyűgöző. Sydney után felkapaszkodik a hegyekbe. Kanayarog ide-oda, föl-le. A kapaszkodók néhol érezhetően megfogták a mozdonyt. Nyilván a vasút mellett azért folyamatosan lehet látni civilizáció nyomait, főleg farmokat persze. Birkában a hagyományos piszkosfehér, tehénben a fekete a divat.

A Southern Line nem megy keresztül Canberrán, mint az előzőleg hittem. Andrew még szombat este írt emailt, hogy Wagga-Waggát és környékét jól nézzem meg, mert az a szülőföldje. Vasárnap este mikor megérkeztem, válaszoltam is, hogy tényleg van ilyen hely, bár név alapján inkább valami viccnek. Bár az még nem az outback (az a nagy lapos poros valami ami Ausztrália nagy része), de elég furcsák ezek a kisvárosok és mára már pusztuló falvak. Elköltöznek az emberek, mert egyre nagyobb mértékű a mezőgazdaságban a gépesítés és csak a nagy farmok versenyképesek, a családi vállalkozások megszűnnek. Volt is egy állomás, Binalong, bedeszkázott ablakokkal. Elég szomorú látvány.

Nyerő volt viszont a  The Rock, egyszerűen csak "A Szikla" nevű hely, egy érdekes sziklaformáció tövében.

Képeket nem nagyon csináltam mert a vonatból nem nagyon lehet. Egyrészt elmosódik, másrészt tükröződik az ablak. De legyen itt egy kép:

Ez már Victoria állam, ami jóval zöldebb és talán ezért jóval európaiabbnak tűnik.

Az utazóközönség fő szórakozása a büfézés. Adnak kis összehajtható dobozkát, amit aztán jó tele lehet pakolni enni és innivalóval. A hangosbemondóban bejelentik, hogy éppen milyen meleg kaját rendelni, aztán a büfés körbejár kiosztja az elővételi jegyeket (csak annyit melegítenek, amennyit eladnak), aztán újra bejelentik, hogy mikor lehet érte menni. És ezt a rituálét végigjátsszák ötször az út során.

Pedig szerintem a tájkép már önmagában szórakoztató. Nekem is az előadást kellett volna írnom, de nem tudtam betelni a látvánnyal. Majd mikor mégis elővettem a gépet, akkor is inkább kutatás lett belőle mint előadás írás.

Melbourne érve már sötét volt. Hamar kiderült, hogy vonat tovább nincs Ballarat felé, hanem buszok vannak helyette. Viszont elértem a korábbit, a 19:12-est és nem kellett várni a 20:47-esre. Az öröm nem tartott sokáig, még a mélygarázson belül a fordulóban lerobbant a busz. Hát mondom Egri-Nagy utazik, nem várható, hogy minden flottul menjen. Kaptunk persze vonatpótló-busz-pótló buszt kb. 20 perc alatt. Addig szemügyre vettem az itteni buszokat. Lőttem is egy képet egy kéttengelyesről buszos Attisnak.

Én is elkövettem persze a lépték hibát. Ballaratról úgy gondoltam hogy az csak ott van Melbourne mellett. Hát ja, de az még mindig egy másfél óra autópályán. De így is nagyon jó időt mentem, 21:45-kor már elfoglaltam a hotelszobát.   És végre nekiállhattam befejezni a másnapi előadást...