Múlt szombaton kitakarítottuk a lakást. Ez akkora esemény, hogy még egy hét után is lehet róla írni. Amikor ideköltöztem, eleinte jól mentek a dolgok. 2-3 hetente rendbe tettem a szobát. Aztán egyszer takarítás után Suzanne benézett a szobába és azt mondta: "Látom ma nem dolgoztál..." Ez a megjegyzés persze elintézte a kezdeti lelkesedést. A matek mindig érdekesebb. Takarítás így már csak akkor, ha a szoba kezd használhatatlanná válni. Mint például múlt hétvégén. Hasonló állapotban lehetett az ő szobája is, mert már hétközben megszületett a döntés, porszívózni kell.

Aztán szombaton láttam a módszeres időhúzást. Az összes ceruzáját tűhegyesre faragta, beírta a naplójába az összes elhatározott jövőbeli utazásomat, bármit, csak porszívózni ne kelljen. Ezt látván megkegyelmeztem neki, kiporszívóztam az ő szobáját is. Élmény volt. Háromszor telt meg a porzsák, a szőnyeg színe megváltozott. Mindezen megjegyzések, meg a "Hát a porra nem vagy allergiás." beszólás sem hatott rá különösebben. Különösen keveredik benne a rendszerető pontos tanár-ősanya meg egy tinédzser lány természete. 

Persze az üzlet az üzlet, porszívózásért mangószeletelés járt. Továbbra is odavagyok ezért a gyümölcsért. Suzanne erre ki is talált egy iskolai trükköt. Már amikor megy hozzá a diáklány panaszkodni valami facebook poszt vagy egyéb nagyívű sérelem miatt, akkor csak ennyit mond "Ne panaszkodj lányom, látod például a  magyaroknak nincs mangójuk." ez a meghökkentő új információ persze kibillenti a diáklányt a panaszkodó szerepből, és csak annyit tud mondani "Miss, ez igaz?", és azzal az eredeti panasz már el is felejtődött.