Life down under

Csütörtök este hazaért Suzanne. Kimentünk elé Anthonyval a reptérre. Ez itt elég trükkös. Hiába  van összvonalas bérletünk, hiába megy oda metró, hiába van eléggé bent a városban a reptér, mégis drága szórakozás a reptérre kimenetel. Ugyanis 12$ belépő díjat szednek a metrómegállóban. Merthogy ez reptér. Ritka jelenség, de létezik az ausztrál pofátlanság. Szóval két embernek célszerű elmenni egy párhuzamos vonalon Wolli Creek-be és fogni egy taxit, ami 13$. Olcsóbb taxival.

Kiértünk a reptérre, beazonosítottuk a kijáratot, és mindketten leültünk olvasni. Aztán egy óra múlva összenéztünk, hogy esetleg nem kéne figyelni a kijáratot?, elvégre félig meglepetés, hogy kijöttünk. Elraktuk az olvasnivalót, felálltunk és abban a pillanatban megjelent Suzanne az ajtóban. Huhh.. Vicces lett volna az éjszakába nyúlóan a reptéren olvasgatni, mikor ő már rég itthon van.

Csoportosan jöttek ki, így láthattuk a teljes csapatot. 13 diáklány és a 3 tanárnő. Itt megint összenéztünk Anthonyval, hogy hát ehhez azért kell némi őrület, ennyi fiatal lánnyal elmenni Afrikába. Őrület, vagy tanári elkötelezettség. Azt mondta nem volt velük baj. Jól meg voltak ijedve. Úgy örültek az apácazárda magas kerítésének és hogy bent lapulhattak. Az biztos, hogy jó lecke lehetett ez nekik. Suzanne is 2 napig nyitogatta a csapokat, hogy "Hihetetlen. Csap. Víz folyik belőle. És iható. ÉS folyik..." Valamint kitörő örömmel fogadta a mosógép minden kattanását. "Működik. Mos!!" Afrika átírja egy kicsit az ember értékrendjét.

A rámbízott virágok közül csak hármat nyírtam ki (a húszból). Mondtam sorry, de ez végülis nem egy rossz arány. A feladat az volt, hogy az erkélyen lévő virágokat meglocsoljam. A franc se vette észre, hogy a lakásban is van kettő. Csak mikor az elhullajtott szirmok megjelentek a padlón, akkor tűnt fel. Szóval a virág szemszögéből: szárazság, aztán hirtelen özönvíz...

Szuvenírként kaptunk fejenként 3 pólót. A fehéret már megkaptuk, a színesek vasárnap lesznek elosztva. Meg azt is akkor beszéljük meg, hogy mikor megy vissza Afrikába... Nem is értem..

Múlt vasárnap volt egy barbecue meghívásom, nem teljesen az a a zene-ételért-italért, merthogy batyus buli volt. Bár hegedülés is volt. Helyszín, Balmain, az a félsziget ami a felhőkarcolók másik oldalán van. Kertesházas városrész. A házigazda Eva, magyar származású. Hogy honnan ismerem? No a történet innentől érdekes. Hát valójában ő egy majdnem-főbérlő. Amikor szobát kerestem akkor kétfelé emaileztem, Eva és Suzanne. Aztán megnéztem a kompmenetrendet és eldőlt, Potts Point, Suzanne. De az ismeretség addigra megvolt a másik oldalon is. Még otthonról, megígértem, hogy ha Sydneybe érek, akkor megiszunk egy kávét valahol. Így is lett, októberben meghívott egy beszélgetésre, vittem a szárazfát is. Jó beszélgetés volt, most készül nyugdíjba menni, és délebbre egy vendégházat nyitni. Jó terv.

Szóval múlt vasárnap, tematikus kertiparti: manónak kellett öltözni. Én maradtam a jelmez helyett a hegedűnél. Csak egy egyszerűbb manójelmez (ezt mertem kiragadni a nemnyilvános albumból):

Volt egy pár vendég (főleg a francia közösségből) meg családtagok.  Érdekesek voltak az ismerkedős párbeszédek, mikor ugye megkérdezték, hogy én ki vagyok. Hát én vagyok a majdnem albérlő. De volt az enyémnél jobb történet is: "Én csak két hétre jöttem Ausztráliába. Harminc éve."

James kollágám írt egy emailt reggel, hogy van egy feleslegessé vált jegye egy krikett meccsre (várandós feleség nem jól érzi magát), szóval van-e kedvem elmenni. Mondtam, hogy mindenképp, hisz magamtól nem jutna eszembe ez, de egy ilyen alkalmat kihagyni kár lenne kihagyni. Mivel ez egy Twenty20 meccs, ezért elég csak 3 órát rászánni, nem kell 5 napot.

Az ANZ stadion az olimpiai parkban van, ez az egyetemtől egy kikötőnyire van, kocsival is csak vagy 10 perc. Sportemberekhez illően feltankoltunk a McDonaldsben és elfoglatuk a helyünket a lelátón.

A 12 300 néző elveszett a stadionban, és bár úgy van tervezve, hogy minél jobban árnyékban tartsa a nézőket, eleinte jól szemünkbe sütött a nap. Időben érkeztünk így a McChickent majszolva végignézhettük a bemelegítést. Hát nem mondom, tudnak dobni. A pálya egyik oldaláról a másikra úgy, hogy az elkapónak gyakorlatilag nem is kell nyúlni a labdáért.

Nagy előnye ezeknek a rövid meccseknek, hogy a játékosok színes mezben vannak. Ez óriási áttörést jelentett számomra a játék megértésében. Eddig csak fehérbe öltözött embereket láttam, akik csináltak valamit egy kis labdával a pályán, és némelyiknek még ütője is volt, s közben tanult kollégáim magyarázták a legapróbb részleteket is, pontosabban csak azokat, pl. hogy hogyan kell megcsavarni a labdát a beakasztott ujjal, meg a talaj szerepét és mindenféle statisztikákat, ebből kifolyólag teljesen homályban maradtam. De most így színkódolva teljesen világossá vált a játék.

Íme a krikett, ahogy én látom: át kell dobni a labdát az ellenfél ütővel rendelkező játékosán, aki ha sikeresen eltalálja a labdát és elüti jó messzire, akkor minél gyorsabban vissza kell azt hozni. Ez idő alatt az ütő játékosok szaladgálnak ide-oda, ha úgy látják jónak. Nem kötelező, mert ha nem sikerül egy kört befejezni, akkor nem üthet többet. Dob-visszahoz az elüt-szalad ellenében. Félidőben szerepcsere. Aztán, hogy a pontokat hogyan kell számolni, mikor cserélődik az ütő játékos, stb., az már részletkérdés. Nem értem, hogy miért nem ezzel kezdték a magyarázatot.

Szintén fordulatot jelentett, amikor a második félidőben a kezdő csapat eredménye ellen kezd játszani a második csapat. Kicsit fura, hogy így időben eltolva játszanak egymás ellen. De van benne izgalom. Mondjuk nem hoztam szerencsét a hazai csapatnak. Jól kikaptak. James azon elmélkedett, hogy a két Sydney csapat közül melyiknek drukkoljon. A meccs utáni konklúzió, hogy talán a másiknak. A nagy kedvenc, a jamaicai Chris Gayle sem most volt a legjobb. Ütött egy hatost, amit egy kisebb tüzijátékkal ünnepeltek (a perthiek hatosainál nem volt lángnyelv). Inkább nekiállt dekázgatni a labdával. Volt egy törött ütő is, amit celluxszal ragasztottak meg a pályán. Íme az összefoglaló.

Ez volt a játék a pályán. Mindemellett a közönség is játszott. Volt a hullámzás, ami lévén egyik negyed teljesen üres volt, kicsit nehézkesen ment körbe. A játék szüneteiben volt szurkoló jelmez-bemutató. Egy riporter körbejárkált és meginterjúvolta a legjobban felöltözött  figurákat. Volt két fickó tetőtől talpig zöldben, de teljesen. A szemüknek sem volt luk kivágva. Meg egy pár kalóz. Ja ezek mind nagy kivetítőn mentek. Volt zenekar, meg pom-pom lányok. 

Szintén kivetítős játék a "Csókolj meg!", ami abból áll, hogy a kamera kiválaszt egy párt valahol a lelátón, akik kikerülnek  a képernyőre rózsaszín szív alakú keretben Kiss Me!!! felirattal, adnak nekik egy pár másodpercet, hogy észrevegyék magukat és akkor meg kell csókolniuk egymást.  A lagzikban ismert "Csókot! Csókot!" felturbózott változata. Eleinte tutira mennek, fiatal házasoknak kinéző párokra. Aztán mikor belendül a játék, akkor kicsit felfedezőbbé válik a kamera. Időst házaspárt teszteltek, hogy x évtized házasság után is működik-e még a dolog. Az asszony hátbavágta férjét "Hé apjuk, benne vagyunk a tévében, adj egy csókot!", vagy a kamera a kemény magra fókuszál ahol az egyik drukker megpróbál puszit nyomni a másik drukker kopasz fejére, de az bever neki egyet. Vagy esetleg olyan párt választanak ki, akik nincsenek együtt. Ekkor ezek ijedten ugranak szét sűrűn rázva fejüket, hogy nem nem, miközben 12 ezer ember üvölt, hogy De! De!

Vagy van a strandlabdás játék, aminek az a lényege hogy ütögessük a labdát minél magasabbra, de úgy hogy az ne menjen be a pályára, mert ott egy biztonsági őr nem kis kárörömmel begyűjti, és lerakja úgy a szurkolók orra elé, hogy pont ne tudják elérni azt.  Vidám családias volt a hangulat a lelátón.

A játék a parkolóházban is folytatódott. Ott a "ki tud zenélni jobban az autó dudájával" vetélkedő volt a népszerű. Hát ennek van hangja, mikor ezer autó csinálja. Játékos nemzet ez az ausztrál.

Válaszbejegyzés Buszos Attis (Budapest-London) kérdésére.

Mi köze Ausztráliának az Egyesült Királysághoz? Hát a királynő rajta van az ötdollároson. Ennyi.

 Julia Gillard (wales-i születésű :), a jelenlegi miniszterelnöknő kijelentette, hogy a királynő Ausztrália utolsó uralkodója. Ha meghal, akkor Ausztráliának köztársasággá kell válnia. Nem csoda, hogy amikor legutóbb itt járt a királyi pár (tavaly október), akkor már rögtön a reptéren megszegte a királyi protokollt azzal, hogy kezet rázott és csak simán meghajolt ahelyett, hogy a térdét is behajlította volna. Valamint kalap sem volt rajta!! Mi sem jellemzi jobban az ausztrál élet nyugalmát, hogy ez volt a fő hír aznap és egy hétig a viták elsődleges tárgya. Az angolok persze ezt kicsit zokon vették, íme a Daily Mail képes elemzése. Valamint maga az akció és a telefonos kérdőre vonás:

 Ami tagadhatatlan, hogy van némi nosztalgikus érzelmi kötelék az anyaországhoz, az általános ausztrál történelemsóvárgás egyik megnyilvánulásaként. Van egy ilyen "onnan jöttünk" érzés, ami érdekes módon bennem is megvan valamennyire.. Végülis 8 év Anglia az 8 év Anglia...

De hát tudjuk, hogy a pénz számít. Az itt van, Angliában meg nincs. Úgy nem nehéz beinteni egy uralkodónak, hogy az ember mögött van egy kontinensnyi dübörgő gazdaság. Már pedig az itt van, és nem valami ingatlanlufi, hanem mondjuk bányászat. Annyira van minden, hogy az index is megírta, hogy még holdkőzetért sem kell a Holdra menni, elég Ausztráliába eljönni.

 Közben kifaggattam Andrew-t a helyzetről. A kép kicsit bonyolultabb. Ausztrália királyság. Van a parlament fölött egy királynő által megbízott személy, aki kirúghat mindenkit a parlamentből. Magyarul van a királynőnél egy "Destroy OZ" feliratú gomb, amit bármikor megnyomhat, de hát a királynő kegyes, így nem nyomja meg a gombot.  Pontosabban1975-ben megnyomta. Kormányválság volt és az angolok kijelöltek egy új kormányfőt. Erre az ausztrálok felháborodtak, hogy "na mi van?! Hát gyarmat vagyunk mi, vagy mi?". A közfelháborodás nyomására kiírták a választást, ahol - no most érdemes figyelni - meggyőző többséggel megválasztották a királynő által kijelölt miniszterelnököt. Azt mondják nehéz megérteni az ausztrál politikát...

De legalább szép színe van a parlamentjüknek.

Válaszbejegyzés Vágó Csabi kérésére.

Ok, de mit is csinálok itt valójában? Már hogy a hajózáson, az úszáson, szaunázáson, hegedülésen kívül...Már hogy munka vagy mi. Aki ismer, az tudja, hogy a munka meg a hobbi nálam egybeesik, szóval csinálom, amit csinálok, aztán néha innen jön a fizetés, néha meg onnan, vagy egyszerűen sehonnan. Pl. tavaly Aug. 31 és Szept. 20 között volt egy kis munkanélküli állapot (szigorúan csak jogi értelemben persze). Többen kérdezték, hogy mit csinálok ennyi szabadsággal. Hát ez a gondolat meg sem fordult a fejemben.

No de a világnézeti bevezető után némi kicsit konkrétabban:

1. Pályázatírás. Ennek van most a szezonja. Itt mindenki pályázatot ír, ha van rá szüksége ha nincs. Elvárják. Andrewnak 2013 végéig van ARC ösztöndíja (kb. ez az otthoni OTKA ha van még ilyen, vagy a királyságban az EPSRC), közvetve én is ebből vagyok fizetve, de ettől függetlenül neki már írni kell az újat. Elismerendő, hogy az egyetem minden támogatást megad. Követel, de adja az eszközt. Pl. említettem párszor a pályázatíró szakkört (ahol egyszer nem jött a kávé meg a kaja). Ennek lényege, hogy egy délelőtt összejönnek azok akik az egyetemen belül pályázatot írnak, elolvassuk egymás műveit és véleményezzük őket. Igen, a kémikus bírálja az orvos pályázatát, a szociológus a kémikusét, mindenki támad mindenkit. Mi ennek az értelme? Naiv gondolat, hogy a pályázatot majd szakértők fogják elbírálni. Legtöbb esetben már kiszóródik mielőtt elér hozzájuk. Ha valaki olvassa ezt a Leányka útról, hát csak ajánlani tudom ezt a módszert. Persze a pályázatírás nem igazán a hobbim, de úgy kell ezt felfogni, hogy az ember munkatervet csinál, és akkor már mindjárt érdekes, hisz magáról a dologról van szó. Meg hát pénzről van szó. Az egyetem pénzt akar adni egy matematikai kutatóközpont (ezek vagyunk mi a Subway meg a menza felett) létrehozására, de meg kell mondanunk, hogy mire költjük majd. Házon belül is pályázunk, így megy ez.
2.  Programozás. Ennek a következő a forgatókönyve. Andrewnak van valami sejtése egy matematikai probléma megoldására, papíron megnézi az első tíz esetet, és bizakodik. Erre én mondom, hogy holnapra megnézem neki a következő 10 millió esetet. Írok rá egy programot, ami szépen ledarálja ezeket és generál valami szép összefoglaló ábrát, mint pl. ez (tökmindegy mi ez, csak szemléltetésként).Erre Andrew ránéz és ekkor két eset lehetséges. Vagy azt mondja, remek, látszik a mintázat, ebből már akkor van egy tétel, ráadásul látszik a bizonyítás is. Esetleg kibukik egy ellenpélda, és akkor "Nebazd mán! Há de mér?" - és akkor kezdődik az egész elölről. Persze ő kicsit szebben fejezi ki magát, de a lényeg ez.
3. Tanítás. Hát mivel szemeszter közben ez még nem volt (ugye most itt nyár van). Rögtön második nap találkoztam egy szakdolgozóval, de abból kiijesztettem a lelket is, úgyhogy nem engedtek többet a közelébe. Nem mondtam én semmi rosszat, sőt mondtam hogy ez nagyon jó, és még ezt is, meg ezt is, meg még azt is lehetne csinálni.
4. Matematikai nyomozás. No ez a legjobb. Überfasza. A probléma biológiai. Vannak a baktériumok, ezek sokan vannak és sokfélék és gyorsan változik a génállományuk is. Nagyon macerás megmondani, hogy most akkor melyek tartoznak egy fajba. Még nehezebb megrajzolni a leszármazási fát. A baktérium genomját lehet algebrailag modellezni (előjeles permutáció), no innentől már matek. A feladat megtalálni azokat az algebrai eredményeket melyek segíthetnek baktérium-ügyben. Ez ízig-vérig detektív munka. Könyveket kell olvasni. Szerencsére úgy tűnik jó érzékem van ahhoz, hogy olyan könyveket vegyek amik előbb vagy utóbb kritikus fontosságúakká válnak. Ebből a szempontból az évek alatt összegyűjtött matematikai könyvtáram kiváló! Aprócska gebasz, hogy az egész Magyarországon van. Így itt az egyetemi könyvtárból kellett megszereznem ugyanazokat könyveket. Szerencsére Andrew és Volker ízlése hasonló, így sok könyv megvan. Szóval olvasni sok matekot, megérteni tételeket, átrágni bizonyításokat, aztán felismerni, hogy no ez az a dolog ami nekünk kell, csak másképp hívják. Lévén egyedül vagyok itthon, most már alaposan le van fedve a padló könyvekkel és cikkekkel. A homologikus algebra a nappaliban, a tükrözési csoportokról szóló könyv a szobában, a Hamilton-utakról szóló cikk... No az hol is van? Aha, megvan az a konyhában van, a szóproblémáról szóló meg a kishátizsákban mivel levittem a medencéhez, amíg a szauna melegedett. Nem mennék bele a részletekbe, csak a legfrissebb fordulatba. A baktériumoktól eljutottam az algebrán keresztül a hiperbolikus geometriág (Hofi átka lehet ez, mármint Hoffmann Miki, nem a humorista), mert hogy ott van a válasz a problémáinkra. Escher újra!

Lehet, hogy kívülről nagyon unalmasnak tűnik amit csinálok, ez a sok könyv, meg papír, meg gép előtt üldögélés, meg a sok tea... De nem az. :)

No nem tartott sokáig a Magyarország körüli izgalom. Ugyanis most van az Ausztrália-India krikett meccs. Pontosabban négy napja. Van a szintünkön egy tárgyaló, és van benne egy TV. A kollégák gyakorlatilag oda költöztek, bevitték az olvasandó vagy írandó cikket, hogy közben azért fel-fel nézhessenek a TV-re hogy mi az állás. Meg is kérdeztem, hogy mi az állás. No, hát erre nincs olyan egyértelmű válasz, hogy mondjuk 4-3 Indiának. Van egy képernyőnyi számadat, amiből 10 perc magyarázat kihozza, hogy India vezet, de valójában Ausztrália jobban áll... Ekkor megkérdeztem, hogy most világbajnokság van? Ez finoman fogalmazva általános derültséget okozott, vagyis jól kiröhögtek, hogy ekkora hülységet hogy lehet kérdezni. Ha krikettből világbajnokságot rendeznének, akkor az évekig tartana.

No ez amúgy sem volt egy sikeres nap. Az ünnepek alatt elkezdett csúszni a napirendem bele az éjszakába, aztán a szilveszter ezt végképp elintézte. Már világos volt mikor lefeküdtem aludni. Ezzel nincs is gond mindaddig, amíg nem kell 6:42-kor felkelni. No jó, lehetne 6:30-kor is vagy 6:45-kor is, de hát ugye 42. Évek óta ekkor kelek.

Az eredmény borítékolható. Egyszer elaludtam a kompon. Aztán a monitor előtt az irodában. Két zöld tea, semmi hatás. Egyedül a nagy hangerős Besh O Drom az Ipodból tudott ébren tartni, sőt még dolgozni is tudtam..Visszafelé nem aludtam el a kompon mert a tetőre ültem.

Ja és most már nyár van. Bőven 30+, ráadásul Parramatta ráver hét fokot a tengerparti hőmérsékletre. Szóval ott 39. Viszont jó  a légkondi..

Most bezzeg fél kettő és fennen lobogok...

Hát ez volt életem egyértelműen legrosszabb éve. Ezen az sem változtat, hogy az év második felére sikerült valamelyest egyenesbe rántani a dolgokat, vagy inkább kicsit visszakerülni a sodorvonalba, passzív szemlélőként végignézni, hogy ártatlan tréfák (ld. elmegyek a világ végére) hogyan váltják magukat valóra. Valamint az sem menti meg az évet, hogy 2011 prímszám.

No, de ez egy napfényes blog, így helye nincs a kesergésnek, csak a legjobb dolgok kerülhetnek bele, szóval íme, 2011 top hits, the best of the worst... 

Nemhiába ástam az alapot, hordtam tufát, ytongot, áztattam gerendát kontaktméregben  40 fokban tetőtől talpig beöltözve. Tizenakárhány évvel később a Madárkút út 12 életmentő menedékhely lett. Így térüljön meg mindenkinek a befektetett  erőfeszítése! ;)

Gyakori félreértés tágabb baráti körben, ha valaki pl. meglátja az "in Sydney" skype státuszt, hogy na látom nem sokáig bírtad Magyarországon. Erről szó nincs, teljesen elégedett voltam egy a Bükk és a Tisza-tó közé záródó univerzummal, mondtam eleget utaztam akár már le is lehet állni a csavargással. Ez így is volt 8 hónapig, de hát aztán más okokból mégis kicsi lett ez a világ, és akkor elindult az utazások sora. Egy hét Angliában a dán "nagymamánál", aztán Párizs, aztán újra Skócia (megszegvén azt az alapszabályt hogy köztem és a tudomány között egyirányú a pénzforgalom), utána pedig dél, ahol lendületből folytatódott a csavargás. Szóval úgy vagyok ezzel a letelepedéssel/csavargással mint nagyapám kedvenc viccében a suszter, aki az inasát megfegyelmezendő elhajítja a kaptafát, de az inas fürge, elugrik és a kaptafa telibe találja az anyóst. "No, hát így is jó!"

 Ugyanígy semmi gond nem volt a munkával, fősulival. Én szerettem csinálni, hogy a hallgatók mennyire élvezték, az más kérdés persze. Szervezhettünk jó algebra konferenciát, jöttek a tudós haverok a brit szigetekről, haladt a munka. Sikersztori. Valamint a szakest amikor a kollégákkal nyomtak a beatet, vagy a rockot, vagy mit és a saját hallgatóink tomboltak rá... no hát ez elég ritka élmény... Pontosabban egyedi, sehol máshol nem láttam még ilyet.

Ezekre a fenti kijelentésekre némi árnyékot vet, hogy az ünnepek körüli magyarországi események (melyek még az ausztrál napilapokba is bekerültek) alapján a szívfájdalom elől menekülő önkéntes száműzetésben élő romantikus figurából (ami nem vagyok, de egy ilyen image-t nem állok neki lerombolni) gyakorlatilag politikai menekültté avanzsáltam ausztrál barátaim szemében (ami megint nem vagyok persze, de hát az ausztráliai magyarokról eleve van egy ilyen kép, így ez hamar asszociáliódik).

Bár teljesen a sors műve volt (na jó nem, Google irányítja a világot), nehéz elképzelni Sydney-nél jobb helyet a világ másik végén landoláshoz. Teljesen víz körül szerveződő (ha eddig még nem derült volna ki a blogból, lehet hajóval tömegközlekedni), barátságos nagyváros ez, ahol kifejezetten élvezem a városi életet, amit pl. mondjuk Londonban teljesen elképzelhetetlennek tartanék. Van sok új barát (no nem mintha a régiekkel bármi baj lenne :), a kollégák jó fejek, egy új matematikai kutatóközpont formálódik az egyetemen belül, szóval egyelőre felszálló ágon van az intézmény, az én két évem alatt garantáltan nem lesz vele gebasz. A kommunikáció Európával kicsit problémás, ez a 10 óra különbség kicsit odaver a dolgoknak, főleg James-szel Skóciában nehéz összehozni a skype videóhívást.

Lényeg, itt minden ok, miattam nem kell aggódni, a kaja jó.. Hal, saláta, gyümölcs minden mennyiségben.. Most van az őszibarack szezon! A mangó már-már ehetetlenül édes. Infláció is van, csak hogy otthonosabb legyen az ország, emelkedett is a kompjegy ára, de még mindig megéri.. :) Szóval, ha semmi nagy fordulat nem következik be, akkor 2012, bár nem prím, de minden bizonnyal jó lesz...

Otthonra viszont kívánok változást, jobbra fordulást 2012-re!

 Valamint Boldog Új Évet kíván a lentalant.blog.hu stábja is! Hegedűló  hangmérnök  és Shaun grafikus...

From 20011 DEC AU

... Two! One! Happy New Year Motherfuckers!!!"

Nem én vadultam el, csak idézek... Bár lehet, hogy nem egészen ezt kiabálta egész Sydney, de az erkélyen határozottan ez hallatszott. A hídon volt a visszaszámlálás kijelezve, csak hogy képben legyen mindenki...

Tekintve, hogy van ez a két nagyon jó kilátással bíró erkély, nem csoda, hogy volt forgalom a lakásban. Van egy tűzijáték kilenc órákor, ez van a gyerekeknek. Igen praktikus. Andrew és családja volt itt ekkor. Ja, egyedül vagyok a lakásban, Suzanne Tanzániában van a  diákjaival...

Aztán éjfélre Anthony (brother) szervezett át részlegesen egy házibulit, gondolom egy erkélynélküli lakásból. Közben volt egy telefonhívás. Nem szoktam felvenni a telefont, de mivel Anthony hívását vártam, ezért felvettem. Fiona volt Melbourne-ből. Kb. annyira tudom, hogy ki ő, mint a blog olvasója, de hát nagy a család. Ő tudta ki vagyok, így boldog új évet kívántunk egymásnak. 

A gyerektűzijáték elég gyenge, de a rendes elég ütős volt. Ez a híd motívum középen elég meggyőző. Jó meg volt rakva pirotechnikával, ha egyszerre lőttek volna ki mindent, akkor egyszerűen lerobbantották volna a hidat.  Valamint a a felhőkarcoló tetejéről rakéta is elég vagány ötlet. Nem vagyok rajongója a műfajnak, de ez elég jó volt.

Suzanne is felhívott Tanzániából, nyilván tudta, hogy ha valamikor, akkor most felveszem a telefont. Mondta, hogy találkozott két zsiráffal, meg elnézést kért, hogy nem takarította ki a hűtőt mielőtt elrepült Afrikába. Mondtam semmi gond, ma én nekiálltam kitakarítani, de mivel a kifolyt gyümölcslé már megkötött, nem is ragad, nem rohad, így biológiai veszélyt nem jelent, gondoltam így már annyira nem is sürgős a dolog. Vagány eperszínű az üvegpolc, és egyébként teljesen ura vagyok a helyzetnek... :)

Aztán megfőztem a virslit (ja, lencsét is szereztem holnapra) és felhívtam csehit. Itt újra szembesülni lehetett azzal a ténnyel, hogy az öreg kontinens kissé le van maradva az időben, itt már 2012 ott még csak  2011. Haha, mindig is utáltam az ilyen szilveszteri poénokat.

No mindegy, lényeg hogy boldog új évet mindenkinek! Itt minden rendben, otthonra meg kívánom, hogy minden rendben legyen...

Írja az index, hogy 88 hajó fog indulni a Sydney-Hobart vitorlásversenyen. No, mondom ez meg itt van. Gyorsan rá is kerestem és valóban ma indult a verseny, ami évente van és 1945-ben volt először. Akkor egy hétbe tellett mire leértek a hajók, most már nem kell hozzá két nap.

Átkompoztam a Watsons-öbölbe. Már ez is igen érdekes volt. Gyakorlatilag minden lehetséges vízi járművel hajóztak. A SuperCat is csak araszolva tudott haladni.

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

Ez meg az egyik legnagyobb versenyhajó. Ez egy angol csapat, és hiába high-tech a hajó, idegenben valahogy nem megy nekik.

From 20011 DEC AU

Azok a fekete lapok extra stabilizáló lapátok, lehet őket fel meg le huzogatni. Valamint lehet vizet szivattyúzni tartályokba, hogy még jobban neki tudjon feküdni a szélnek (így nem kell az embereknek kiülni a szélére). Itt egy link egy flashes oldalhoz, ahol mindent elmagyaráznak, meg videó is van, meg képek más hajókról. Hugo Boss hajó

Maga a verseny amúgy nem egy kispályás valami. 3 órás váltásokkal dolgozik a legénység, és a normális napi ételadag háromszorosát kell megenniük. 1998-ban odacsapott a versenynek egy hurrikán, a mezőny egyharmada ért célba, 5 hajó elsüllyedt, hatan meghaltak.

Úgy gondoltam, hogy ha a South Head világítótornyához megyek, ott jó kilátás lesz. Ezt persze nem csak én gondoltam így, de hamar elfoglaltam a kilátóhelyemet ezzel nem volt gond. Egy órakor volt a start. Előtte negyedórával elkezdtek kirajzani a kibichajók, na már ez is  elég látványos volt.

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

A startot nem láttam, de a sokszoros bajnok rögtön ellépett a mezőnytől.

From 20011 DEC AU

Nem semmi látvány ahogy megjelenik ez a hatalmas vitorla a két oldalt sorfalat izgő-mozgó hajók között. Persze van lámpalázasabb legénység is, például itt egy hajó épp keresztbefordult.

From 20011 DEC AU

Rendesen felszántják a vizet a leselkedő hajók.

From 20011 DEC AU

Valamint akkor kezdett ez izgalmas lenni a kísérőhajóknak, amikor kétirányú lett a forgalom a sorfalban.

From 20011 DEC AU

Az a vitorlás amelyik kiért a nyílt tengerre, spinakker fel, aztán szevasz, irány dél, pikkpakk eltűnt a láthatárról.

From 20011 DEC AU

A leggyorsabb már 2 nap múlva, a legkisebb, a verseny legidősebb (1932-es) hajója az idén már nem fog odaérni. A verseny persze nem igazságtalan, az időeredményt leosztják a hajó teljesítményével.

A jetskis csávó nagyon arc a nyílt tengeren.

From 20011 DEC AU

No hát ez nagy élmény volt, nem csoda, hogy sok embert vonz. Egy kis piknik a sziklákon, aztán egy óra hajólesés. Visszafelé rendes forgalmi dugó volt az erdei ösvényen.

From 20011 DEC AU

A kompnál is hosszú sor állt de jó érzékkel az NSW Maritime küldött mentesítő hajót...

Hát hó itt nem esett. Most van az, hogy nyitott erkélyajtónál takaró nélkül lehet nagyon jót aludni. Szerencsére nyugatra néz a lakás így csak délután süt ide a nap, valamint azért jön a hűvös levegő az óceán felől, szóval egyelőre elég kellemes, 30 fok körül tetőzik. Majd a január lesz nagyon durva, állítólag.

Szóval karácsony. Kérdeztem Suzanne-t hogy ez itt hogyan zajlik. Hát összejön a család, beszélgetés néha veszekedéssel-kibéküléssel fűszerezve, ajándékozás, és nagy mennyiségű étel elfogyasztása. No mondom, akkor nem most fog leteríteni a kulturális sokk. Sok a közös motívum. 

A szenteste az itt nem számít különösen, Anthony volt itt este, előrehozván a szokásos vasárnapi vacsorát. Marokkói halpörkölt? volt kuszkusszal. Ha nem is halászlé, de legalább halétel. Mind elfogyott.

From 20011 DEC AU

A mai ebéd volt tehát a főprogram. Mivel csak egy család volt jelen így nem volt semmi atrocitás (Suzanne férjének a családja volt némileg inkompitabilis) a szokásos anti/pro-amerika vitán kívül. Ami az eseményt különlegessé tette, hogy a matriarcha, a 92 éves nagymama is jelen volt. Ő az aki mindent irányít telefonon keresztül mosmani lakásából. Naponta átlag ötször telefonál. Amikor megérkeztem, akkor azt a tanácsot adta Suzanne-nak, hogy a magyarok forrófejűek, szóval mindent csináljon úgy, ahogy én akarom és ne ellenkezzen velem semmiben. (Vajon kikkel találkozhatott magyarokkal???) Aztán küldött nekem  egy üveg lekvárt, hogy az majd megszelidít. Hm... Ezt Suzanne sem értette teljesen. Valamint kikötötte, hogy Suzanne következő partnerét ő akarja kiválasztani, mert a másodikkal nem volt teljesen elégedett. Megrendelte a karácsonyi hegedűmuzsikát, ezért a "csendes éj" bekerült a repertoárba.  Felvettem a fekete nadrágot, fehér inget. Egyet hoztam, hogy ha zenélni kell, akkor legyen. Kérdeztem Suzanne-t hogy megfelelő-e szerelés, mondta jó, de azért cipőt vegyek hozzá...

Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam a családfővel. Így tehát nem meglepő, hogy szorgalmasan porszívóztam Anthony meg kifényesítette a családi ezüstöt. A szobámat is rendbe tettem. A szőnyeg komoly dícséretet kapott, a zenével is elégedett volt, de így sem úsztam meg a leminősítést: az ágy nem volt bevetve. De végül így is megkaptam az ajándékomat. 

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

 Ajándékozás az ebéd után volt. Kaptam egy 2012-es nemzeti galériás naptárat valamint egy állatkerti belépőt. Így hamarosan lesznek kacsacsőrű emlős fotók. Én Suzanne-nak Terry Pratchett "Wyrd Sisters"-ét vettem meg, amiért megkaptam életem egyik leg-, hm.. legvagányabb karácsonyi ajándék-reakcióját: "Oh, bugger!" - "Ó, hitvány gazember!".. :) Ugyanis azon a szeptember 22-i reggelen, amikor megérkeztem az első tíz mondat között ott volt, hogy "Láttam a honlapodon hogy sok Terry Pratchettet olvasol, de majd itt kapsz rendes olvasnivalót is..." Mondanom se kell, hogy ezt kihívásnak vettem, és azóta nekiálltam a teljes Korongvilág sorozatnak és folyamatosan idézek illetve felolvasok a regényekből.

From 20011 DEC AU

No aztán elmentek a vendégek négy óra körül. Ledőltem, hogy olvasok egy kicsit, aztán fél nyolckor ébredtem. Ekkor már újra hangolni kellett, mert Suzanne szerzett estére zenészmunkát (ezt a kajáért italért hegedülök fajtát). Pár szinttel lejjeb a "karácsonyi árvák" jöttek össze. Elhúztam a nótájukat, volt nagy táncolás, de hamar belefáradtak, mert hát az ugrabugráláshoz meleg van. No, hát ez volt itt a karácsony.

 Kellemes ünnepeket mindenkinek!

Délután nagy eső volt. Mivel egyetemen voltam, ezért a hazaindulással megvártam a zápor végét. Megnéztem az apály-dagály táblázatot, ma estére nem volt busz írva. Ugyanis a folyó felső szakaszán ha apály van, akkor a RiverCat már nem igazán fér el. S ebben igazuk is van, kis víznél látszik az oszlop mellett  rögtön a meder, ami nem jó kis iszapos, hanem rögtön szikla. Szóval ilyenkor hajópótló buszjárat van az utolsó két kikötő között. Az árapályt lehet tudni előre, így fent van a honlapon egy PDF minden hónapra. A ma este OK volt ebből a szempontból, de mikor a hídon mentem át akkor láttam, hogy most nagyon megy a víz. Hát ja, ezért:

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

Ömlik a kakaó rendesen ezen bizony  a fürge katamarán sem tudna megfordulni mielőtt keresztbe állva beszorítaná a sodrás a sziklák közé. Lehet kicsit elméretezték ezt a gátat, vagy mi a fene, merthogy a korlát végülis járdát fog közre, így gyakorlatilag minden zúzósabb zivatar után lezárul az átjárás, arról nem is beszélve, hogy a szutykot lehet majd takarítgatni. Meg az is meglepődött volna, aki ide kötötte volna le a biciklijét reggel.

Az út többi része egyébként remek volt. A buszon is meg a hajón is egyedüli utas voltam. Az olimpiai park után nyugatról megnyílt az ég alja, a lemenő bevilágított a felhőtakaró alá, csinált két hatalmas teljes ívű szivárványt, aztán bearanyozott mindent. Aztán arra járt egy kistesó hajó, egy kisebb katamarán a Fantasea osztályból, na ezzel meg nyomtunk egy tandemet, azaz egymás mellett ugyanolyan sebességgel, egymáshoz képest alig elmozdulva hajózni miközben a táj meg szalad...

Az esti útra metrikus terek lett volna téma, de most valahogy nem sokat olvastam. 

Mivel péntek este van, így ideje már elírni, hogy mi történt múlt vasárnap. Mivel "összvonalas" bérletem van, így kora délután nekiindultam, hogy felfedezzek egy új komp útvonalat. Keletre indul ez a járat, és egy másfajta hajótípust használnak. A megszokott RiverCat  helyett az áramvonalasított SuperCat. Ez kisebb, de gyorsabb és kétszintes. A spoiler/bukócső alighanem csak dizájnelem, vízisízőt sem szoktak rákötni, gondolom.

From 20011 DEC AU

Az úticél a Watsons-öböl volt ami gyakorlatilag egy elvékonyodó félszigetnek a belső oldala, a másik oldal pedig egy magas part az óceán felé.

From 20011 DEC AU

Az időzítés jó volt, mert innen páholyból lehet nézni, ahogy a vihar lecsapott a városra. 

From 20011 DEC AU

Valamint látszott ahogy a frontvonal nyomult előre. A vonalat itt szó szerint kell érteni.

From 20011 DEC AU

Eltűnőfélben a világ.

From 20011 DEC AU

Az Armageddon persze elmaradt, csak az eső kezdett el esni. Visszafelé valahogy senki nem akart a fedélzeten utazni.

Kora reggel (kb. 6 óra), a felkelő nap fényében fürdik az üzleti negyed. Már az a része ami kilátszik a felhőből. Hm... végülis talán ezért hívják felhőkarcolóknak, mégha azok nem is karcolódnak annyira nagyon...

From 20011 DEC AU

Reggel Andrew felhívott skypon, hogy ráérek-e este. Hát mondtam, hogy ma este is pont ráérek, szóval átmentem a Summer Hillre. Mark Tanaka (haver biológus UNSW-ről) volt még ott a családjával (a felesége magyar származású de csak egy pár szót tud magyarul). Zongorázni is tud, szóval zenéltünk egyet.

Azt előre mondtam Andrewnak, hogy a ház ökológiai berendezéseit mmindenképp meg kell hogy mutassa. A tetőre nem akartam felmászni a házi főzésű sör elfogyasztása után, azért van csak ilyen kép a napelemekről.

From 20011 DEC AU

Itt pedig az inverter, ezen lehet megnézni hogy aznap mennyi pénzt kerestek. Ugyanis nincsenek akkumulátorok, hanem amit nem fogyasztanak el, az megy vissza a hálózatba. Háromhavonta jön a villanyszámla, és télen 250 dollár volt rajta. Pluszban, tehát a szolgáltató fizet, nem befizetni kell.

From 20011 DEC AU

No, de legyen itt kép a vacsoráról is.

From 20011 DEC AU

From 20011 DEC AU

Aztán a beszélgetés előbb vagy utóbb a pókok felé terelődik. No mondtam Andrewnak, mutass nekem mérges pókot, mivel többször említette, hogy van a kertben náluk egy csomó. És tényleg. Itt egy piroshátú:

From 20011 DEC AU

Békés pók, de ha zargatják, hát akkor csíp. Jó, bele nem halna az ember, de csak azért nem, mert Sydney nagyváros és még időben kórházba kerülne. Szóval ha nincs közelben ellenméreg, akkor bizony ez elintézné az embert. De lehet velük együttélni. Pl. nem fogja meg az ember a műanyagládát anélkül, hogy ne nézne be a pereme alá. Azért biztos ami biztos, ha már megtaláltuk, akkor Andrew likvidálta ezt a példányt.

From 20011 DEC AU

Hát nem vagyok egy városi gyerek, de most valahogy nem bánom, hogy a 9. emeleten lakok...

Ja, a víztartály. 7500 liter esővíz. Erről megy a WC, így nem kell ivóvízzel öblíteni. Elég korrekt.

From 20011 DEC AU

A száradó ruháról jut eszembe. Andrewt így csípte meg egy nem teljesen halálos pók. Benne volt az ingjében, és felvette...

Egy pár szó az aktuális informatikai eseményekről, személyes nézőpontból. Windowsról nem ejtenék szót, mert nem sok kapcsolatom  vele, kb. 2001 óta. Hm, végülis ez az operációs rendszer, amivel a legkevesebb bajom van.

Az Apple-t azonban nem lehet kikerülni. Mikor idejöttem, gondoltam jó választás lesz a MacBook Air. Hát nem az. Katasztrófálisan használhatatlan bármiféle komoly munkára. Villogni azt lehet vele, de ha csinál is vele valamit az ember, akkor felforrósodik és visít a minimál-szellőzőnyíláson keresztül. És ez igaz az új modellekre is. Az Intel processzorok alkalmatlanok erre. ARM esetleg.

Emellett mindent megtesznek az Applenél, hogy ne lehessen rá linuxot tenni. 2 napom elveszett emiatt, de végül rágyűrtem (külön partícióra felmásolni az install imaget, bebootolni (merthogy USB-rol direkt nem lehet), aztán egy pendrive-ra rámásolni a livecd-t, hogy lehessen partícionálni az egészet (melleselg ez linux bug), és aztán install, hát bonyolult, ja). És az egész folyamat közben, néha működnek dolgok, néha meg nem. Véletlenszerűen. Erre mondom, hogy tuti direkt csinálják.

Érdekes módon, miután sikerült felraknom, utána minden működött gond nélkül. Mint ahogy a vadlovat, ha betörik, szelíd lesz.

From 2011 Oct AU

 Bosszúszomjasan fel is raktam a felségjelzést. Eredetileg nem terveztem, de a 2 nap szívás után egyszerűen beleragasztottam az almába. Természetesen mindig feltűnően hajtom fel s le a fedelet. Ebből majd megtanulják!!! ;)

From 2011 Oct AU

Szóval eldöntöttem, hogy én az Apple közelébe többet nem megyek. Ok, az IPod már azt sem tudom hány éve van napi használatban (tény hogy egy ITunes frissítés fölülírta az összes mp3 taget, amiből évek óta nem állt össze megint a népzenegyűjtemény), az IPad nagyon jól használható. De ennyivel ennyi. Steve Jobs haláláról meg ennyit, hogy Dennis Ritchie is akkor halt meg, és csak meg sem említették, nemhogy az egész világ őt gyászolta volna. Különbség, Dennis Ritchie nem lett milliomos. Nem árt ha kicsit magunkba nézünk pénztisztelet ügyben. Erről jut eszembe, ezt láttam a logout.hu -n:

R.I.P. Dennis M. Ritchie

#include <stdio.h> int main() { printf("Good Bye World :("); return 0; }

No, fogadalom ide vagy oda, egy hónap múlva átléptem a Sydney Apple Store küszöbét. Egy hónap gyötrődés és kétségek közötti hányódás után, megszületett a döntés: a Mac Mini Server felel meg leginkább az igényeimnek árban teljesítményben, legfőképpen térfogatban és fogyasztásban. Akárhogy néztem, ez volt a legjobb. Szóval Apple Store.

From 20011 DEC AU

Mikor megnéztem a honlapot, hogy hol van pontosan, akkor láttam, hogy van kultúrális program is. A Sydney konzervatórium hallgatói által alakított vonósnégyes adott koncertet. Ez nagyon rendes az Apple-től, de ha már egyszer koncert, akkor illett volna lekapcsolni a háttérzenét. Szomorú volt látni, hogy ez a koncert az emberek 99%-ának csak annyit jelentett, hogy maga elé tarthatta az IPhoneját, hogy csináljon egy fotót. Vagy egy tucatot. Aztán felhívni valakit, elújságolni, hogy hú mi történik itt. Azért lehetne ezt a zenét hallgatni is (Haydn, Mozart). Engem mondjuk még így is lekötött a teljes egy órás koncert.

From 2011 NOV AU

Végetért a koncert, ideje lett volna vásárolni. No, itt kezdődtek a problémák. Az egész üzlet úgy néz ki, hogy az emberek járkálnak a gépek között, aztán megállnak egy-egy gépnél, vallásos áhítattal simogatják a billentyűzetet, és ekkor odaugrik egy egyenpólós, és elkezd arról, beszélni, hogy milyen csodálatos ez a világ, főleg, ha van egy ilyen számítógépünk. No jó, de hogy lehet megvenni?!?!? Bejártam mind a 3 szintet. Ilyen a lépcső:

From 2011 NOV AU

 Aztán fent már elfogyott a türelmem, elkaptam egy egyenpólóst, s megkérdeztem

- Lehet itt egyáltalán gépet venni?

- Ó, hogyne, természetesen, itt lehet csak igazán!

- No de hol pontosan?

- Hát a földszinten. Csak kérdezzek meg egy pólóst.

Tehát nem kötelező a monitorcirógatás. Ok, lementem. Ott elkaptam egy másik pólóst:

- Hello, egy Mac Mini Servert szeretnék venni.

- Ó, hát ez remek. Ki fogja használni? Mekkora a család? Sok a családi fotó? Gondoltam más gépre, esetleg többre? TV miről jön? ...

- ÁLLJ!!! Mac Mini Server, i7-es négymagos, 4G rammal, 2 félterrás vinyóval. Ezt akarom. Van ilyen? Van, jó. Akkor hozzál egy ilyet, de ne beszélgessünk róla!

No, így sikerült nagynehezen venni egy gépet. Íme:

From 2011 NOV AU

 Az elődje Harsányiéknál szolgál a játszószobában jelenleg. 2006-ban kezdte. Jó munkásgép. Az utód vékonyabb és durván erősebb. Kvadpancs a neve.

Gondoltam, ha egyszer olyan jól használható a hajózással töltött idő, pl. cikkek bírálatára, már amikor megyek az egyetemre, akkor hogy a farok csóválja a kutyát, akkor legyen a hajó az elsődleges munkaterület. Szóval ma nem kellett az egyetemre menni, de el kellett olvasni két cikket, így fogtam magam és áthajóztam Manlybe. A szélre is próbáltam optimalizálni, de nem voltak nagy hullámok. Annyi volt, hogy a matrózokon kívül nemigen mert közlekedni más a fedélzeten, de az a jó kis hajót beterítő hullám még várat magára. Áthajóztam, aztán leültem egy padra, és elolvastam Andrew cikkét, amit a japán biológussal ír, s kell némi visszajelzés. Aztán ebéd. Fish&Chips helyett most Calamari (tintahal) karikákat vettem, és leültem a partra. Eszegetek nyugodtan, emelem a tintahal karikát a számhoz, mire bevág egy sirály hátulról a képbe és megpróbálja a számból kitépni a haldarabot. "Ajókurvaanyádat!" -  hagyta el számat ezen egészséges magyar mondat... Bár a kísérlet sikertelen volt, mert fogtam azt a darabot, de az már sirálycsőrben volt, és hát nem akarnék egy madárral csókolózni, szóval az a kukában végezte (még szép hogy nem adtam oda).

Lehet, hogy ez a sirály volt. Egyébként tisztelet a mesteri manőverért.

From 20011 DEC AU

No, ez a munka sem tűnik nagyon stresszesnek, legalábbis az idő nagyobbik részében.

From 20011 DEC AU

Hát bizony közeledik a karácsony. De valami azt súgja, hogy nem lesz fehér....

From 20011 DEC AU

A héten nem történt semmi extra. Végig esett az eső, csak szombatra sütött ki a nap. Ilyen is van itt. Egyetemre nem mentem, gyakorlatilag ki sem mozdultam a lakásból, persze mindennap lementem úszni. Rájöttem, hogy ha lemegyek előtte, mármint mielőtt lemennék, és bekapcsolom a szaunát, akkor egész jól felmelegszik. No, hát ez nem egy nagy felfedezés, de a mindennapi dolgokban időbe telik a probléma megoldás (főleg azért mert időbe telik észrevenni a problémát). Mindenesetre csináltam egy képet az uszodáról. Rövidnek rövid, de helyben van.

From 2011 NOV AU

Kb. ennyien szoktak benne lenni, amit végülis én nem bánok. Már csak azért se mert képtelenség benne egyenesen úszni. A vízforgató rendszer olyan lelkesen dolgozik, hogy rendes sodrás van benne.

Ma este vendégek voltak, egy kedves házaspár. A nő a Sydney egyetemen dolgozik anatómusként, és mellesleg az ausztrál légierő szakértője. Speciális szakterülete az első és második világháborús katonasírokból előkerült csontvázak beazonosítása. Elreptetik bárhová, ahol ilyen van, szóval bejárta a világot. Pl. repült Szumátra őserdője felett három órán keresztül egy helikopterrel, hogy a cunami után lezuhant ausztrál segélyhelikopter tetemeit beazonosítsa (merthogy elégtek, így volt csontváz). Jó kis vacsora melletti történetek ezek. És mondta, hogy  a Kék hegyekből minden évben bevisznek egy-két csontvázat az egyetemre, mindig valami sok évvel azelőtt eltűnt túrázó....

Már régóta nézegettem ezeket a lila fákat. Elég sok van belőlük a kertekben.

From 2011 NOV AU

Szóval ideje volt már megoldani ezt a lilafa rejtélyt. Ez nem volt olyan nehéz, hisz egyszerűen csak közel kellett menni egyhez. Ugyanaz mint a cseresznyefa virágzás, csak az fehér, meg itt a levelek nagyon le vannak maradva, tehát semmi zöld nem vegyül bele. Meg kicsit nagyobb a virágja.

From 2011 NOV AU

From 2011 NOV AU

From 2011 NOV AU

Egyébként ezek a fotók még a múlthétről valók. Hétfőn elmentem az egyetemre, de Andrew cikket ír, így akkor én is nekiálltam a nagyüzemi q-könyvezésnek (cikkírás John Rhodes-al, ez az a tevékenység amit a Madárkút úton töltött idő nagy részében csináltam). Ehhez meg nem kell az egyetemre mennem. Ez jól jött ki, mert elkezdett esni az eső és 48 óra után most állt el egy órája. Nem kicsit esett, a hőmérséklet is megzuhant, most már talán 20 alatt van.  Hallom otthon nagy a szárazság, ott is jó lenne az eső.

Szóval ki se megyek a házból (csak ha már nagyon nincs kaja), csak reggel lemegyek úszni, szaunázni, aztán munka....   

Pénteken igen korán keltem, mert kivételesen már kilencre az egyetemen kellett lenni. Ez azt jelenti, hogy a 7 órás  katamaránt kellett elkapnom a Darling Harbour-ban, a felhőkarcolók túloldalán, nem a megszokott kikötőben. Mindezt egy pályázatíró foglalkozás kedvéért. Ami jó volt, csak a beígért reggeli tea nem érkezett meg, és ugyanez történt az ebéddel is. Nem mintha enélkül nem mentünk volna el, csak akkor esetleg vittünk volna magunkkal innivalót, meg akkor többet reggelizek. Mondtam Andrewnak, hogy nekem mára elegem is lett az egyetemből, inkább hazamegyek és ott dolgozok. Ebből a lényeg az, hogy lett egy hazaút világosban, így szétfotóztam az agyamat. Íme!

 Forduló a Parramatta végállomáson. Ide nem mindig tud feljönni a hajó, apálykor kicsit sziklás. A forduló a hajóról kicsit olyan érzés, mintha a saját maga által csinált buzgáron táncolna az egész hajó. A hajós észrevette, hogy filmezik, de ez nem zavarta meg, és nem dobta mellé a kötelet.

Még a fenti folyószakasz, itt max 7 csomóval lehet menni. A kinagyított épület felső szintjén van az iroda. Kikötője az egyetemnek sajnos nincs.

 Köteles komp!!! Biztos valami Tisza mellől emigrált magyar üzemelteti.

Hátrafelé nézve.

Gladesville híd.

Házak, fák, öblök, hajók. Tipikus Sydney tájkép.

 Hazafelé már a szokásos kikötőbe érkeztem, ahol van mindeféle méretű hajó. Olyan nagyból minden másnap jön egy.

From 2011 NOV AU

Szerda reggel új hajó jelent meg a ház melletti bázison. Gyanúsan ismerős volt, aztán megláttam a francia zászlót s rögtön világos lett, hogy ezt a hajót Hobartban láttuk. Ezt a hajót követi az kenyai/indiai nő akivel a repülőn beszélgettünk. Ezek szerint pikk-pakk 3 nap alatt lenyom ezer kilométert egy ilyen hajó. (Találós kérdés: vajon honnan lehetünk biztosak benne, hogy ez ugyanaz a hajó?)

From 2011 NOV AU

Ha már Hobart, múlt vasárnap amikor Hobart kikötőjében járkáltunk, akkor láttam ezt a lakóhajót. Azt mondja miből gondolom hogy az? Hát mondod, szerinted mennyi az esélye, hogy kemény halászemberek kihajóznak a nyílt vízre, és nekiállnak gatyát mosni... (A kép közepén látszik a mosógép.)

From 2011 NOV AU

És akkor ne maradjon ki a hobarti vizitaxi sem.

From 2011 NOV AU

No, mára elég a hajó témából.

Hétfőn későn este értünk haza, vagy vissza vagy mi. Azóta eltelt egy pár nap szóval ülepedett az élmény. Ha minden jól megy akkor jövőre hosszabb időre jövünk majd. S akkor majd hajóval megyej, s nem lesz hegedű-becsekkelési-mizéria. Ja, visszafelé szó nélkül felengedték.

Szóval Hobart, a "főváros". Második este sétáltunk hazafelé, s az utcákat járva valami nagyon nem volt rendben, vagyis nagyon is rendben volt, ugyanis olyan csend volt mint egy magyar faluban. Nem az a Sydney élmény. A házak csak félig futnak fel a hegyoldalakra, a sötétben csak néhány ablak pislákolt, utána a domboldal sötétje, majd a holdfényes ég. (tiszta Melee Island feeling)

Az estéről sajnos nincs fénykép, de itt van néhány nappali fotó.

From 2011 NOV AU

From 2011 NOV AU

A házak jórészének meg van a Sydneyben milliódollárosnak nevezett kilátás.

Szóval nagyon barátságos a hely... Peter Jarvist idézve, nagyon jó hely egy családnak, sok mindent lehet csinálni, mégis elég kicsi, hogy belátható, biztonságos maradjon a város. Hol a bökkenő akkor? Hát felnő a gyerek, elvégzi az egyetemet, aztán hoppá, valamerre mozdulni kell, ha a diplomájához illő munkát akar. Nehéz nem észrevenni, hogy eléggé a világ végén lévő hely. Ettől délebbre már csak az Antartktisz van.

From 2011 NOV AU

A kutatóközpontról jut eszembe, hétfőn még bementünk az egyetemre dolgozni, ami azt jelenti, hogy próbálunk minél többet beszélni a helyi erőkkel, vagy az ott állomásozó kutatókkal (senkintől sem várják el, hogy két napra lemenjen Tazmániában, az Európából jöttek minimum két hétig maradnak). Ilyenkor lehet ténylegesen megérteni a másiknak a cikkét meg az eredményeit. Az osztrák prof meg a német srác elég rendesen nekiültek, olvastak, számoltak kérdeztek, ellenőriztek, cikket írtak,..., órákon át. Nem álltam hogy le ne kattintsam a jelenetet.

From 2011 NOV AU

A villanásra felnéztek, s mondták hogy jó, így van bizonyíték, hogy nem (csak) sörözni jöttek le ide.

Ha már sörről van szó,   elég széles a választék. A legérdekesebb a füstölt sör, Smokey Bagpipes, az olyan mintha sörivás közben az ember a kéményt nyalogatná belülről. Így menekülnek a korsók a nap elől:

From 2011 NOV AU

És még visszatérve a munkára, íme egy reptéren dolgozó Beagle. Szerintem nem drogot, hanem élelmiszert keres, amit nem lehet behozni, védendő a tazmán élővilágot. Erre azért gondolom könnyebb megtanítani egy kutyát, mint valami büdös ehetetlen por kiszagolására. Megy a futószalag, a kutya meg lépked, szagol, lépked szagol...

From 2011 NOV AU

Hm... még mindig nem érzem kimerítettnek a Tazmánia témát...

Reggel Peter Jarvis, a fizikus professzor, aki alaposan ismeri Magyarországot mivel 1975-ben végigjárta az építőtáborokat, ahol nem kellett csinálni semmit, csak néha meghallgatni egy előadást a marxizmusról. Persze járt Magyarországon később, de akkor már egyetemeken.

Kocsival elvitt minket Richmondba, ahová az út Cambridge-n keresztül vezet. Az előbbi egy kis falu, az utóbbi 3 házikó az út mellett. Oxford is itt lehet valahol a közelben.

From 2011 NOV AU

Viccet félretéve, az egész környék nagyon emlékeztett a vidéki Angliára. Ahol nincsenek eukaliptuszfák, csak legelők bárányokkal, meg az eső is esett. Be is ültünk egy kávézóba, ahol a forró csokit marshmallow-val hozták ki, hogy még teljesebb legyen az Anglia-érzés. Jó másfél órát beszéltünk biológiáról/fizikáról/matematikáról, és el is állt az eső. Volt még egy séta a folyóparton, ami meg a csatornamenti kis falvakra emlékeztetett.

From 2011 NOV AU

Ez állítólag Ausztrália legrégebbi hídja. Ezen azért elgondolkodtunk, mert hát a kontinensen nem kellett hidat építeni? Csak itt Tazmániában egy kis folyócska felett?

From 2011 NOV AU

Aztán visszavitt minket a városba, ahol elkezdtünk dolgozni egy kikötő nagy fish&chips kajáldában. Andrew gondolkodott, hogy várost nézzünk-e vagy dolgozzunk. Mondtam, hogy ilyen munkakörülmények ritkák, azt eszünk iszunk amit akarunk (a cápahús finom), sietni nem sietünk sehová. Ilyenkor lehet haladni. Nagyon jól lehet úgy mindenféle inverziók egyszerűsítő relációin agyalni, hogy ha az ember felnéz a papírról, akkor látja hogyan sorolnak be a halászhajók a forgóhíd nyitására várva.

From 2011 NOV AU

Vagy hogy a hadihajón felhúzzák a francia zászlót, aha! ez az a hajó amiről az indiai nő beszélt a repülőn.

From 2011 NOV AU

Aztán hazagyalogoltunk, és ott is dolgoztunk  még két órát. Kajálni a vietnamiba mentünk volna, ha nem  lett volna bezárva, így japán lett belőle. Márcsak azért is mert az újzélandi német srác, meg a bécsi prof integettek az ablakból, hogy oda menjünk. Mint kiderült ugyanazt csinálták ők is. Jártak egyet délelőtt, aztán cikket írtak, aztán a vietnamiba akartak menni de japán lett belőle.

Holnap még bemegyünk az egyetemre, még dolgozunk az itteniekkel meg a vendégekkel, aztán este vissza Sydney-be.  
 

Konferencia: Phylomania 2011, elméleti fizikusok által szervezett filogenetika (származástan?)  konferencia. Nem hirdették nagyon, hogy ne legyenek sokan a résztvevők. Mindig is dícsértem a kis konferenciákat, de most hallottam először, hogy ezt tudatosan így csinálja valaki.  Csütörtök, péntek.

Az egész városból jól látszik a Mount Wellington.

From 2011 NOV AU

Valamint az egyetemről is, így nem csoda, hogy vártam a szombatot. 

From 2011 NOV AU

A szombati kirándulás már amolyan félhivatalos program, a helyiek 3 kocsival elvittek minket oda ahol elkezdődik az erdő, és onnan felgyalogoltunk egy jó kilátóhoz. Sajnos nem a legtetejére, mert az kicsit sok lett volna a tudós népnek, de ebédelőhelynek kitűnő volt.

From 2011 NOV AU

Csináltattam "I woz here" képet is.

From 2011 NOV AU

Erről érdemes volt teljes panorámát készíteni.

From 2011 NOV AU

A csupasz fatörzsek még az 1967-es erdőtűz maradványai.

From 2011 NOV AU

Kárpótlásként viszont volt mérsékeltövi esőerdő rengeteg páfránnyal és hatalmas kidőlt fatörzsekkel. Andrewt odaálítottam, hogy legyen lépték.

From 2011 NOV AU

From 2011 NOV AU

From 2011 NOV AU

Ha az ösvényre dől egy fa, akkor egyszerűen kivágják belőle az akadályozó részt.

From 2011 NOV AU

Ösvényről letérni nem lehet, áthatolhatatlan zöld falba ütközik az ember. Kígyó van három, mind mérges, de ha nem piszkálják, nem támad. Nem láttam egyet sem, de amúgy sem piszkáltam volna. Ez az erdő teljesen lenyűgözött, utolsónak értem le a parkolóba, mondtam hogy sorry, de nem voltam még ilyen erdőben.

From 2011 NOV AU

Vasárnap még találkozunk egy fizikus professzorral, aki nemcsak tudja, hol van Magyarország, volt Pécsen, Debrecenben, fel tudja sorolni Eger nevezetességeit, sőt egy nap gondolkodás után büszkén jött, hogy járt még egy helyen, Gyöngyösön! Ezt megfejelte azzal, hogy ki tudta mondani a város nevét.

Hétfőn meg megyünk az egyetemre, hogy még találkozunk a többi tudós emberrel. Aki ugyanis eljön Tazmániába az északi féltekéről, az marad itt egy ideig.